Allergia, a XXI. század betegsége

A Dental World 2002-es fogászati szakkiállítás második napján, csütörtökön, tartja Nékám Kristóf, egyetemi magántanár a XXI. század egyik legsúlyosabb népbetegségével, az allergiával foglalkozó elôadását. Ennek kapcsán kérdezte lapunk az elôadót az allergia történetérôl, kiváltó okairól, a környezeti hatásokról és a betegellátással kapcsolatosan.

 – Fogászati szakkiállításon allergiás megbetegedésekről előadást tartani meglehetősen szokatlan…

– Az igazság az, hogy ez a téma nem is áll olyan távol ettől a szakterülettől sem, hiszen több szempontból is érdekes lehet számukra.

Tudniuk kell ugyanis az ezzel foglalkozó szakembereknek, hogy a szájüregbe tömésként, pótlásként, vagy bármiféle okból tartósan bejuttatott anyagok allergiás tüneteket válthatnak ki a páciensből, illetve hogy a már allergiásként feltűntetett betegek kezelésénél milyen rizikófaktorokra kell fokozottan odafigyelniük. Amiért még érdekes lehet számukra ez a kérdéskör, az, hogy maguk a fogászati szakemberek, orvosok, asszisztensek, dentálhigiénikusok is áldozatává válhatnak ennek a betegségnek, gondoljunk csak a latex szerepére, amely a folyamatos gumikesztyű-viselés következményeként szokott fellépni, és ez még csupán az egyik legáltalánosabb probléma.

– Úgy tartják, hogy az allergia nem is komoly betegség…

– Valójában erről a betegségcsoportról még napjainkban is elég hézagosak a társadalom ismeretei. Azonban, hadd mondjak egy érdekes adatot: a skandináv kiskatonák, azaz egy fiatal, életerős nemzedék körében végzett mérések kimutatták, hogy míg a XX. század elején egy generáció, azaz úgy átlagban 20-25 év alatt duplázódott meg az allergiás megbetegedések száma, később ehhez már mintegy 10 év is elég volt. Ilyen felgyorsuló elterjedést szinte egyik más betegség sem mutat.

– Mit tudunk valójában róla?

– A betegséget először a XIX. századi Angliában kezdték el vizsgálni. Elsőnek az akkor még szénanáthaként ismert tünet-együttesről derült ki, hogy összefüggésben áll a levegő szennyezettségével. Ezekről a légzőszervi panaszokról, légúti betegségekről azonban az első könyvet író Blackley, maga is asztmás, úgy tartotta, hogy a kontinensen, azaz Európában dolgozó orvosok számára ismeretlenek. Természetesen, ez nem így volt, de ez azért nem volt a kezdetektől fogva világos, mivel a túlérzékenység, az allergia akár országonként is változhat, köszönhetően például a különféle vidékeken domináló növényzetnek. A skandináv országokban a nyírfélék, a mediterrán területeken a citrus- és olívafélék, nálunk pedig az utóbbi években a parlagfű okozta főként az allergiás megbetegedéseket. A későbbi kutatások még inkább árnyalták a problémát és rávilágítottak arra is, hogy sokkal összetettebb kérdéskörrel állunk szemben, mint eleinte gondoltuk.

 

A hagyományos allergének mellett – széna, virágpor, gombák, atkák, különféle állatszőrök, táplálékok -, ma már sajnálatos tényként kell tudomásul vennünk, hogy az iparosodott országok lakosságának mintegy 30-35 százaléka szenved valamiféle allergiától, tehát nagy szerepe van az energiatermelésnek, közlekedésnek is a kialakulásban. Bizonyítja ezt még az a megfigyelés is, amelyet afrikai országokban végeztek: azokban a városokban, ahova gyárakat telepítettek, megnőtt a fokozottan érzékenyek, illetve allergiások száma. Ugyanakkor, pár kilométerrel odébb, a nem közvetlenül érintett területeken nem tapasztalták az ilyen jellegű tünet-együttesek tömeges fellépését.

Másik tényező lehet a globalizált élelmiszerellátás, hiszen, ma már a világon bárhol megközelítőleg ugyanazokat a termékeket szerezheti be az ember. Ez azonban veszélyeket is hordozhat magában: Magyarországon a 70-es években például sok szója-érzékeny, illetve szója-allergiás beteg jelent meg: ezt a növényt ekkor kezdték nálunk élelmiszerek alkotórészeként használni. Az utóbbi évtizedben a kivi-allergiások száma nőtt meg. Ezekben az esetekben természetesen a magyarázat igen egyszerű: ha nincs kivi, nincs kivi-allergia sem.

– Stressz, fokozottan túlhajszolt életmód lehet-e a betegség kiváltó oka?

– Nagyos is valószínű, de a stressz pontos szerepének meghatározásához az allergiákban még további vizsgálatokra van szükség. Nagyon sok egyedi megfigyelés létezik: például a küzdeni szerető, elismertségre vágyó, de ugyanakkor depresszióra hajlamos lelki alkatú ember fogékonyabb lehet a betegségre. A kiváltó okok listája nagyon hosszú: rizikótényező lehet például egy dohányzó anyuka, vagy egy, pláne két allergiás szülő is.

– Ki lehet allergiás?

– Szinte mindenki lehet allergiás, hiszen, ha nagyobb koncentrációban, hosszabb ideig találkozik a szervezet bizonyos anyagokkal, akkor biztos, hogy valamiféleképp reagálni fog. A betegség fő okaként leginkább azt mondhatnánk, hogy az embernek, mint fajnak és biológiai lénynek nem volt ideje “felkészülni” környezetünk fokozódó kemizációjára és életvitelünk teljes megváltozására. A probléma azonban nem csupán ez, hiszen, ha idejében elmegy a beteg az orvoshoz, felismerik a betegséget, ha már korai stádiumban megfelelő intenzitással kezelik, teljes tünetmentességet is el lehet érni. A tendencia azonban sajnos nem ez: jóval többször derül ki, hogy aki bizonyos ideig egyvalamire volt csak allergiás, kezelés nélkül később jóval több dologgal szemben észlelhet túlérzékenységet.

– Hogyan lehet védekezni ellene, vagy egyáltalán ezt a folyamatosan
duplázódó tendenciát megállítani?

– Megelőző eljárásként sok éve küzdünk (orvosok, mezőgazdasági szakemberek, államigazgatásban dolgozók) hazánkban a hatékony, szervezett parlagfű-mentesítésért, mert nagyon fontos az elhagyatott területek rendbetétele és tartása. De vannak további lehetőségek is. Más népbetegségek kezelése során, mint például a hipertónia, vagy volt régebb a tüdőbaj, már kiépültek a betegellátó- gondozóhálózatok, vannak országos érvényű adatok, minden gyógyszer ismert a kezelőorvosok előtt, tömegével vannak továbbképzések.

A mi területünkön kevés a szakorvos, ami természetesen azon is múlt, hogy a betegségcsoport váratlan gyorsasággal nőtt. Egész biztos (részben emiatt is), hogy az ellátás kapacitása szűkebb, mint az igények, és a következő években ez a helyzet várhatóan még csak romlani fog. Számos olyan, az “akadémiai” gyógyításon kívüli diagnosztikus és terápiás módszert lehet szabadon hirdetni, amelyeknek semmilyen igazolható kapcsolatuk sincs a betegséggel. Nincs pontos statisztika jelenleg Magyarországon. Az ebben a betegségben szenvedők (légúti betegek, bőrbetegek, táplálék-allergiások) számáról, így nehéz az ellátás, a finanszírozás igényeit is tervezni. A tennivalók listája tehát még igen hosszú, mielőtt a XXI. század betegségét, ha nem is a múzeumba, de ismét a ritka betegségek közé száműzhetjük.