A kutatók azt állítják, hogy a játékokon elhelyezett életkorcímkék nem elegendőek a balesetek megelőzésére, mert a szülők nem olvassák el, vagy félreértik a figyelmeztetéseket.
Gary Mountain, vezető gyermekgyógyászati előadó és a Leeds-i Egyetem Egészségügyi Karának vezetője a Leeds-i Fogászati Intézettel végzett közös munkát követően vezette a kutatást, amelynek célja a kisgyerekek harapási erejét pontosan tesztelő készülék megalkotása volt. Ez az első alkalom, hogy ilyen jellegű vizsgálatot folytattak Nagy-Britanniában.
Mint Dr. Mountain elmondta, bizonyítékok vannak arra, hogy a szülők nem olvassák el a figyelmeztető címkéket. Vagy ha mégis, akkor meg azt gondolják, hogy az életkorcímke inkább a gyermek fejlődési képességére, semmint arra a tényre vonatkozik, hogy a játék esetleg potenciális kockázatot jelent a kis alkatrészei miatt.
„Ráadásul jelenleg nincsen olyan előírás, amely védené a gyerekeket, amikor játékokat harapdálnak, vagy rágnak meg, illetve olyan termékekkel játszanak, melyekről kisebb darabok törnek le, és ezeket lenyelik, vagy belélegzik. A kutatás számos olyan eseten alapul, amikor gyerekeket vittek be a kórházak sürgősségi osztályára, mert lenyelték, illetve belélegezték valamilyen tárgy vagy játék kisebb darabját. Az erős harapástesztelő szabványok megalkotása tényleges szükséglet a gyermekjátékok esetében, de eddig nem végeztek olyan kutatást, amelyre alapozhattunk volna.”
Dr. Mountain most kapott támogatást a Yorkshire Enterprise Fellowship-től a gyerekek harapási erejét vizsgáló készülék kereskedelmi verziójának kifejlesztéséhez. Remélik, hogy a műszer hasznos lesz majd a fogorvosok és olyan más klinikusok számára is, akik gyerekekkel dolgoznak, illetve olyan területen kutatnak, mint az orális egészség, ortodoncia és arcsebészet.
A vizsgálatban több mint 206, három-ötéves gyerek harapását tesztelték, mert ezekben a korcsoportokban a legvalószínűbb, hogy idegen tárgyakra harapnak rá, vagy rágják meg őket.
Bővebben: www.telegraph.co.uk/health/children_shealth/6045702/Children-as-young-as-three-can-bite-as-hard-as-a-dog.html
Egy új vizsgálat szerint a hároméves gyerekek olyan erővel képesek harapni, mint egy kutya, az eredmények azt is feltárták, hogy a gyermek harapásának erejét a súly, az etnikum és a fogainak egészségi állapota is befolyásolja. Most azt remélik, hogy a Leeds-i Egyetem által végzett vizsgálat eredményeit felhasználhatják a gyermekjátékok harapástesztjeinek a továbbfejlesztésére, és megelőzhetik az öt év alattiak sérülését, illetve halálát fulladás következtében.
A fogcsikorgatás és a fogsor erős zárása, más néven bruxizmus, általában éjszaka jelentkezik, és amerikaiak millióit érinti.
Felejtsük el az őrülteket az utakon. Egy új német tanulmány szerint a dugókban való ácsorgás jelentősen megnöveli a szívroham kockázatát, az viszont nem derül ki, mi is okozza ezt
Egy japán kutatócsoport sikeresen növesztett fogzománcot laboratóriumi körülmények között, sejttenyészetet használva. A kutatók szerint ez az áttörés fellendítheti a
Rendszertelenül étkeznek a középiskolások: 40 százalékuk nem reggelizik, 18 százalékuk nem ebédel, s 25 százalékuk nem vacsorázik – derül ki egy nemrégi, 15–18 évesek
A jófiúk sajnos sosem lesznek elsők, legalábbis, ami a pénztárcájuk vastagságát illeti. Az Essexi Egyetem Gazdasági és Társadalomkutató Intézete munkatársainak munkája szerint az
A panoráma röntgen segíthet a biszfoszfonátokkal összefüggő állkapocs osteonecrosis (rövidítése az angolban BONJ) jobb kiértékelésében, és a kórkép klinikai diagnózisának
A világ 72 legöregebb - azaz 110, vagy annál is több éves – számon tartott embere közül 68-an nők. Hogy miért? Íme a lehetséges válaszok.
