"Eddig azt hittük, a mellrák csak a gazdagabb országokban élő nőket sújtja, de most már tudjuk, hogy a daganat nem válogat, ugyanúgy előfordulhat gazdag és szegény nőknél egyaránt - nyilatkozta Dr. Felicia Knaul, a Harvard Global Equity Initiative vezetője - Az egyetlen különbség csak az, hogy a szegényeknél a betegség a felfedezés pillanatában már általában előrehaladott állapotban van, és ezért nehezen, vagy egyáltalán nem kezelhető."
2009-ben világszerte körülbelül 1.35 millió melldaganatos esetet diagnosztizáltak, ami az összes rákos megbetegedések 10.5 százalékát teszi ki. A Harvard Egyetem kutatásai szerint a melldaganatokat egyedül a tüdőrák előzi meg a leggyakrabban előforduló új rákos megbetegedések sorában.
Ez az arány a számítások szerint 2020-ra akár 26 százalékra is növekedhet, ami 1.7 millió új melldaganatos beteget jelentene: legtöbbjük pedig a szegényebb országokból kerülne ki.
Az előzetes becslések szerint ebben az évben a 450000 ismert mellrákos halálesetből 55 százalék a szegényebb fejlődő országok betegeinek körében következik majd be, főként az erőforrások és a korai diagnózis hiánya miatt.
Ezért lehetséges, hogy a túlélési esély mellrák esetében (ami amúgy korai felismerés esetén igen jól kezelhető) a szegényebb országokban mindössze 44 százalék. A fejlett régiókban ugyanez az arány 76 százalék.
"A mellrák elleni küzdelemben nincs olyan megoldás, ami a világ bármelyik pontján alkalmazható lenne - nyilatkozta Dr. Lawrence Shulman, a Dana Farber Rákkutató Központ vezetője - Ami működik Mexikó külvárosaiban, az nem biztos, hogy fog Malawin vagy Haitin."
Szakértők szerint a legfontosabb az infrastruktúra javítása, és a nők számára a szűrővizsgálatok ingyenessé és elérhetővé tétele.
Jelenleg a világszerte rákgyógyászatra rendelkezésre álló pénzügyi források mindössze öt százalékát fordítják a melldaganat elleni harcra.
Amerikai kutatók szerint a mellrák egyre gyakrabban fordul elő a fejlődő országokban is, ahol az elégtelen ellátás miatt magasabb a halálozási arány, mint a fejlettebb régiókban.
Közismert a hazai elszomorító szájüregi daganatos mortalitási statisztika. Mind a nôk, mind a férfiak tekintetében elsôk vagyunk egész Európában.
Brit kutatók szerint a férfiak sokkal inkább hajlamosak az alkalmi szexre, mint a nők. A férfiaknak viszont nehezebb dolguk van, a nők ugyanis, a férfiakkal ellentétben nagyon válogatósak a
Nyomatékosabb figyelmeztetés feltüntetésére kéri az USA Élelmiszer- és Gyógyszerhivatala (FDA) a tumornekrózis-faktor (TNF) gátló gyógyszerek gyártóit.
Az ajak- és szájüregi rák okozta halálozás Magyarországon elfogadhatatlanul gyakori, 1975 óta mintegy ötszörösére növekedett, mindkét nemben. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint 2005-
Dr. Richard Anderson és kollégái áttörést jelentő felfedezéssel lepték meg a tudományos világot: olyan hormoninjekciót állítottak elő, amely drasztikusan csökkenti a spermaszámot.
A szájüregi malignus daganatok száma az utóbbi években megállíthatatlanul növekszik. Ezek túlnyomó többsége laphámsejtes carcinoma.
A melldaganatok ellen hatékony gyógyszerek előállítása több kutatóközpont célkitűzése. Több európai országban, köztük hazánkban is folyamatosan kutatják a HER-2 (Human Epidermal
