A Szövetség rámutatott, hogy az effajta aggodalmak több államot is arra indítottak, hogy megtiltsák a fehérítőszerek alkalmazását nem-fogászati létesítményekben.
„A vásárlók számára közvetlenül hozzáférhető termékek robbanásszerű elterjedése és azok felhasználása olyan helyeken, mint a bevásárlóközpontok, sétahajók és a szépségszalonok, problémás, mivel a fogyasztók csak kis mértékben vagy egyáltalán nem lehetnek biztosak a termékösszetevők biztonságosságát, a dózisokat vagy a nem-fogászati létesítményekben foglalkoztatott személyek szakképesítését illetően.” – írta levelében az ADA elnöke, Dr. Ron Tankersley és ügyvezetője, Dr. Kathleen O’Loughlin az Ügynökségnek. „A fehérítő anyagok alkalmazása nem kockázatmentes, és nem is alkalmasak az összes sötét vagy elszíneződött foghoz.”
Az Amerikai Fogászati Szövetségről
Az immáron 150 éves, non-profit szervezetként működő ADA az ország legnagyobb fogászati szövetsége, és több mint 157 ezer tagot képvisel. Az ADA mint elsődleges információforrás síkra száll a közegészségért, és már 1859. óta mozdítja előre a fogorvostudományt. Az ADA élvonalbeli kutatóhelyei olyan fogászati termékeket és anyagokat fejlesztenek ki, illetve tesztelnek, amelyek előrelendítik a fogászat gyakorlatát, és pozitívabbá teszik a páciensek tapasztalatait. Az ADA jóváhagyó pecsétjét már régóta értékes és tiszteletben tartott iránytűnek tekintik a fogyasztóknak készülő fogászati termékeknél. A havonta megjelenő Journal of the American Dental Association (JADA) a fogászat legolvasottabb szakmai folyóirata. Az ADA-ról szóló további információkért látogassa meg a www.ada.org weblapot.
Az Amerikai Fogászati Szövetség (ADA) arra kérte az USA Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatalát (FDA), hogy alkosson megfelelő besorolást és szabályokat a fogfehérítő-szerekre. A Szövetség kifejezte a fehérítő termékek biztonságával kapcsolatos aggodalmát, amelyeket gyakorta használnak anélkül, hogy ahhoz biztosítanák a szakszerű fogászati tanácsadást, illetve vizsgálatot, és még hozzátették, hogy a kémiai alapú fehérítőanyagok károsíthatják a fogakat, az ínyt és a száj más szöveteit is.
A francia fogyasztóvédelmi intézet nemrég kritikus jelentést tett közzé a fogfehérítőkkel kapcsolatban. A kutatók minden vizsgált esetben kimutatták az otthoni fehérítés
Ma már többfajta eljárás létezik a fogsor fehérítésére, s egyik sem káros a fog szerkezetére. Bármelyiket is választja a páciens, az első lépés minden esetben a szuvas fogak
A Discus Dental eljárása Culver Citybôl, Kaliforniából származik. Ez orvosok által végzett, professzionális fogfehérítô eljárás. A fogak felületi elszínezôdése, a fogkövek
A legtöbb fogorvos számára az élő fogak fehérítése rutinkezelésnek számít már. Az elhalt fogak azonban más, nem teljesen kockázatmentes eljárást igényelnek. Ebben a cikkben
