Hasonló következtetésre jutottak a bécsi egyetemen, a nyár folyamán végzett vizsgálatok eredményei alapján is. Ennek során 20 terhes nő állapotát követték nyomon. Közülük tíznél parodontitisz baktériumot találtak a fogínyben és a vérben is. Tíznél két korszülés következett be, további háromnak rendellenesen kis testsúllyal született meg a gyereke. Azt is megállapították, hogy a parodontitisz jelenléte más kórokat is előidézhet. Bizonyos szívbetegség kialakulásának kockázata például háromszoros.
Az egészséges fogíny a tüdőgyulladás valószínűségét akár hetven százalékkal is csökkentheti. Ezért Ausztriában az orvosi kamara országos tájékoztatási kampányt indít "A száj az egészség kapuja" mottóval.
Egyébként a nőgyógyászok sem zárják ki a fogínygyulladás és a koraszülés közötti összefüggés lehetőségét. A fogak és az íny tisztántartásának mikéntjében azonban nem feltétlenül értenek egyet a szakemberek. Erre bizonyíték, hogy a solingeni szájhigiéniai és táplálkozásmagatartási információs központ megállapítása szerint nem ritkán a kívánttal éppen ellenkező hatást ér el a szájtus, amelynek az a célja, hogy átöblítse és megtisztítsa a szájüreg egyébként hozzáférhetetlen szögleteit is. A kockázat az, hogy a szájzuhany baktériumokat juttathat oda, ahová azok tusolás nélkül nem jutnának el, mondja a tájékoztató. Az eszköz víztartójában ugyanis igen jól meghúzódnak különféle baktériumok, amelyeket azután a vízsugár a fognyakon át beprésel a véráramlásba és így elkezdődhet (az olykor akár végzetessé is váló) vándorlásuk a szervezetben. Szakértők ezért azt tanácsolják, hogy használat után minden esetben gondosan szárítsuk ki a szájtus víztartóját. Alapos fürdetés a mosogatóban, valamint a csövek forró vízzel és mosogatószerrel való rendszeres tisztítása, jelentős mértékben csökkentheti a baktériumveszélyt.

Ha a várandós nő baktérium okozta fogínygyulladásban (parodontitiszben) szenved, az koraszüléshez vagy oda vezethet, hogy az újszülött rendellenesen csekély testsúllyal jön a világra – intenek óvatosságra és megfontoltabb tisztálkodásra osztrák orvosok. Figyelmeztetésük nyilvánosságra hozatalakor egy amerikai tanulmányra hivatkoznak, amely szerint fogínygyulladás esetén csaknem nyolcszoros a koraszülés kockázata.
A Bostoni Egyetem Goldman Fogorvostudományi Karának kutatói olyan molekulát fejlesztettek ki, amely krónikus ínygyulladásban (és egyéb gyulladásos betegségben) szenvedők millióin
A gazdagság és a szegénység, ha más módon is, egyaránt károsítja a fogakat - derült ki az Egészségügyi Világszervezet közelmúltban elkészült elemzéséből.
A fogszabályozás a fogak, a fogazat és az állcsontok helyzeti eltéréseinek kezelésével foglalkozik. Ezek kialakulhatnak rossz szokások következtében, tejfogak rendellenes váltódása
Egy vizsgálat kiderítette, hogy a doktorok nagyon jól tudják, a fogorvosi ellátás fontos a terhes nők számára, sokuk mégsem szorgalmazza azt.
A megfelelő szájápolás, vagyis a fogselyem és a fogkefe rendszeres használata, valamint a fogorvosi vizitek segíthetnek az idősödő felnőtteknek frissen tartani a gondolkodásukat - derült
A fogszabályzó viselése több szempontból is hasznos, hiszen amellett, hogy esztétikussá varázsolja a mosolyt, számos probléma forrását is megszünteti. A kusza fogsort nehéz tisztítani,
Egy tanulmány szerint a depresszió és a stressz megárthat a szájnak. A tanulmányban 45, fogágy-, és ínybetegségben szenvedő személyt vizsgáltak meg. A depresszióval és a hosszan tartó
