Cikk ajánlása Nyomtatás Tegyen fel kérdést vagy mondja el véleményét

Fognövesztő terápia

2010. január 25. (hétfő) 04:00

Sikerrel próbálták ki egereken azt az új technikát, amely speciálisan programozott őssejtek segítségével képes új fogak növekedését elindítani az elveszítettek helyett. A módszert – a BBC szerint – nemsokára embereken is tesztelik.

 

Az Odontis társaság félmillió fontot (186 millió forintot) kapott kutatásaira. A King’s College-ban kifejlesztett módszer lényege, hogy az állkapocsba a megfelelő helyre egy speciálisan programozott őssejtet ültetnek be, amelyből - a becslések szerint két hónap alatt - új fog fejlődik ki.

Az új technika kereskedelmi bevezetéséhez még legalább öt év szükséges. A kutatók szerint egy ilyen típusú fog nem kerül majd többe a beültetett műfognál, az ára Nagy-Britanniában 1500-2000 font (560-746 ezer forint) között alakulhat.

 

Kapcsolódó tartalmak

Értékelés:

Eddig 0 felhasználó értékelte a cikket.

News

hasonló tartalmak

A fogcsikorgatás rejtélyei

A fogcsikorgatás és a fogsor erős zárása, más néven bruxizmus, általában éjszaka jelentkezik, és amerikaiak millióit érinti.

A forgalmi dugók ártanak a szívnek

Felejtsük el az őrülteket az utakon. Egy új német tanulmány szerint a dugókban való ácsorgás jelentősen megnöveli a szívroham kockázatát, az viszont nem derül ki, mi is okozza ezt

Fogzománc-növesztés laborban

Egy japán kutatócsoport sikeresen növesztett fogzománcot laboratóriumi körülmények között, sejttenyészetet használva. A kutatók szerint ez az áttörés fellendítheti a

Ha agresszív vagy, jobban kereshetsz: állítják brit kutatók

A jófiúk sajnos sosem lesznek elsők, legalábbis, ami a pénztárcájuk vastagságát illeti. Az Essexi Egyetem Gazdasági és Társadalomkutató Intézete munkatársainak munkája szerint az

A panoráma röntgen segít a biszfoszfonátok által okozott állkapocs csontelhalás kiértékelésében

A panoráma röntgen segíthet a biszfoszfonátokkal összefüggő állkapocs osteonecrosis (rövidítése az angolban BONJ) jobb kiértékelésében, és a kórkép klinikai diagnózisának

A legidősebbek közt túlnyomó a nők aránya

A világ 72 legöregebb - azaz 110, vagy annál is több éves – számon tartott embere közül 68-an nők. Hogy miért? Íme a lehetséges válaszok.

Elhízás és cukorbetegség elleni gyógyszer készülhet áfonyaléből

Kanadai kutatók kimutatták, hogy az erjeszett áfonyalé képes megállítani az elhízás és a cukorbetegség kialakulásának folyamatát.