A vizsgálatot végző szakértők összesen 400, 18 és 60 év közötti véletlenszerűen kiválasztott férfit és nőt kérdeztek meg az orális higiéniáról és annak szociális életre gyakorolt hatásairól.
A megkérdezettek 89 százaléka saját bevallása szerint szenvedett már a rossz lehelet kellemetlen következményeitől, 42 százalékuknak pedig rendszeresen rossz a lehelete. A megkérdezett férfiak 13 százaléka vallotta, hogy még soha nem volt rossz a lehelete, nők esetében ez az arány mindössze 10 százalék volt.
"A felnőtt lakosság közel 50 százalékának rendszeresen rossz a lehelete, akár tudnak erről, akár nem. A rossz leheletről leggyakrabban a nyelv hátsó szakaszán elszaporodó baktériumok tehetnek. Az orrból származó váladék fehérjékre bomlik, ami kén felszabadulásával jár, ez hozza létre a kellemetlen szagokat" - nyilatkozta Dr. Leslie Lang, a felmérésben részt vevő orvosok egyike.
A megkérdezettek mind egyetértettek abban, hogy a friss lehelet rendkívül fontos, és elengedhetetlenül szükséges szociális érintkezéskor. Ennek ellenére a megkérdezettek 83 százaléka nem mondaná el kollegájának, hogy kellemetlen a lehelete. 67 százalékuk a barátainak, 32 százalékuk pedig a kedvesének sem szólna, ha kellemetlen lenne a lehelete.
"A rossz lehelet számos betegség (fogszuvasodás, gyomorfekély, cukorbetegség, leukémia) tünete is lehet, ezért különösen fontos, hogy odafigyeljünk rá" - nyilatkozta Dr. Lang.
Leheletük frissességének megőrzéséhez a megkérdezettek 95 százaléka a fogmosást választotta. Ötből egy megkérdezett mentolos cukorkával, néhányan pedig szájvíz segítségével is próbáltak segíteni friss leheletük megőrzésében.
A fogcsikorgatás és a fogsor erős zárása, más néven bruxizmus, általában éjszaka jelentkezik, és amerikaiak millióit érinti.
Felejtsük el az őrülteket az utakon. Egy új német tanulmány szerint a dugókban való ácsorgás jelentősen megnöveli a szívroham kockázatát, az viszont nem derül ki, mi is okozza ezt
Egy japán kutatócsoport sikeresen növesztett fogzománcot laboratóriumi körülmények között, sejttenyészetet használva. A kutatók szerint ez az áttörés fellendítheti a
A fluor a fogak számára fontos építőelem, amiből a lakosság általában keveset visz be a szükséges mennyiségnél, ezért az államok különböző módszerekkel próbálják a megfelelő
A jófiúk sajnos sosem lesznek elsők, legalábbis, ami a pénztárcájuk vastagságát illeti. Az Essexi Egyetem Gazdasági és Társadalomkutató Intézete munkatársainak munkája szerint az
A panoráma röntgen segíthet a biszfoszfonátokkal összefüggő állkapocs osteonecrosis (rövidítése az angolban BONJ) jobb kiértékelésében, és a kórkép klinikai diagnózisának
