A teszt a dohányosok azonosítása és dohányzási szokásaik változásának monitorozása céljából kimutatja a nyálban a kotinint (a nikotin egyik bomlásterméke). Ez a mikro-támogatás biztosítja majd, hogy a cég kifejlessze az új típusú kotinin-tesztet, ami a szabadalmaztatott SafeTube technológiájukon alapul.
Dr. Graham Cope a Birmingham-i Fogászati Rendelővel együttműködve felfedezte, hogy a kotinin-szintek szorosan összefüggenek az orális és különösen az ínybetegségekkel, mivel a dohányzásnak komoly hatása van az ínygyulladásra, a gyógyulás csökkenésére és növeli a fogvesztést. A tanulmány azt is feltárta, hogy azok a páciensek, akiknek megmutatták a teszteredményeket, nagyobb hajlandóságot mutattak a leszokásra. A tanulmányt később a British Medical Journal-ban is közreadták.
Dr. Iain Chapple, a parodontológia professzora és a kutatás vezetője így nyilatkozott: „Az egészségügyben dolgozók közül a szájsebészek gyakorta kerülnek kapcsolatba a lakossággal, így ideális helyzetben vannak a dohányzásról történő leszokással kapcsolatos tanácsadáshoz. Még a leszokást csak mérlegelő dohányosokat megcélzó kezdeti lépéseknek is lehet fontos szerepük.
A kotinin tesztje az általánosan elfogadott legérzékenyebb és legmegbízhatóbb teszt a dohányzás észlelésére. Jelenleg a legtöbb teszt a kotinint a vizeletben mutatja ki, ez viszont nem alkalmazható egy fogorvosi rendelőben. A biztosítók részéről szintén nagy érdeklődés mutatkozik a nyálteszt használata iránt, mert a vizsgálatot végző szeme láttára nyilvános helyen is begyűjthető, így a mintákat nem lehet kicserélni, sem pedig meghamisítani, ami gyakori probléma, ha a vizeletet tiltott drogokra tesztelik.
Bruce Savage, a GFC Diagnostics társalapítója és igazgatója kijelentette: „Nagyon hálásak vagyunk a Délkelet-angliai Fejlesztési Ügynökségtől kapott támogatásért. Cégünk ezáltal ki tudja fejleszteni azt a terméket, amely érzékeli a kotinint a nyálban. A termék iránt máris jelentős érdeklődés mutatkozik, ami várakozásaink szerint a jövőben jelentős értékesítési bevételt hozhat.”
Egy kutató cég 20.000 font összegű készpénz-injekciót kapott egy szájrák-nyálteszt kifejlesztésére. A GFC Diagnostics vállalatot egy 20.000 font értékű Kutatás-Fejlesztési támogatással díjazta a Délkelet-angliai Fejlesztési Ügynökség (SEEDA) az új dohányzásteszt kifejlesztéséhez.
A fogcsikorgatás és a fogsor erős zárása, más néven bruxizmus, általában éjszaka jelentkezik, és amerikaiak millióit érinti.
Felejtsük el az őrülteket az utakon. Egy új német tanulmány szerint a dugókban való ácsorgás jelentősen megnöveli a szívroham kockázatát, az viszont nem derül ki, mi is okozza ezt
Egy japán kutatócsoport sikeresen növesztett fogzománcot laboratóriumi körülmények között, sejttenyészetet használva. A kutatók szerint ez az áttörés fellendítheti a
Egyre több beteg válogat a receptjei között, sokan csak az olcsóbb gyógyszereket váltják ki a patikákban. A Magyar Gyógyszerészi Kamara felkérésére készített kutatás ugyanakkor azt
A jófiúk sajnos sosem lesznek elsők, legalábbis, ami a pénztárcájuk vastagságát illeti. Az Essexi Egyetem Gazdasági és Társadalomkutató Intézete munkatársainak munkája szerint az
A panoráma röntgen segíthet a biszfoszfonátokkal összefüggő állkapocs osteonecrosis (rövidítése az angolban BONJ) jobb kiértékelésében, és a kórkép klinikai diagnózisának
A világ 72 legöregebb - azaz 110, vagy annál is több éves – számon tartott embere közül 68-an nők. Hogy miért? Íme a lehetséges válaszok.
